Talán túlságosan sokszor elismételt klisének tűnik, de a mai világban minden nagyon felgyorsult: percek alatt rendelhetünk hatalmas összegekben háztartási berendezéseket az otthonunkba, anélkül, hogy különösebben megfontolnánk a döntésünket, egy kattintással találkozhatunk életünk szerelmével, és a napi étkezéseinket is egy-egy pillanat alatt zavarjuk le, például megiszunk a villamoson egy fehérjeturmixot, vagy a járdán sétálva elmajszoljuk az elvitelre kért gyorséttermi menünket.
E hektikus (és gyakran bizony egészségtelen vagy környezetszennyező) életmód ellen lép fel a slow food mozgalom, ami az olasz Carlo Petrini nevéhez köthető, aki 1986-ban tiltakozott egy McDonald’s gyorsétterem megnyitása ellen. A slow food mozgalom azt hivatott hangsúlyozni, hogy az étkezés nem csupán a tápanyagokhoz való jutás folyamata, hanem egy olyan, tudatos döntések mentén megtervezett esemény, ami összeköti a közösségeket, és élményt nyújt minden résztvevőnek.
A slow food tulajdonképpen egy egész, étkezéssel kapcsolatos filozófiát kínál, ami számos szegmensből áll össze. Hadd említsem meg a legfontosabbakat, amiket én is követek: először is, a mozgalom erősen támogatja, hogy lehetőség esetén a friss, helyi termelőktől származó alapanyagokat válasszuk. Ez nem csupán környezetbarát opció (hiszen így nem kapcsolódunk be a rengeteg károsanyag-kibocsátással járó export-és importfolyamatokba), hanem a helyi vállalkozásokat is támogathatjuk így. Két legyet egy csapásra! Másodszor, az ételeinket próbáljuk meg mi magunk termeszteni! Akár csak pár zöldségpalánta vagy néhány cserép zöldfűszer nagy különbséget tesz az étkezéshez kapcsolatos attitűdünkben. Bevallom, nagyvárosban élőknek talán ezt a legnehezebb követni, hiszen míg a termelői piacokra könnyen el lehet jutnunk, a kertészkedést nem olyan könnyű kivitelezni egy pici, esetleg erkély nélküli albérlet ablakpárkányán. Persze kreatív megoldások mindig léteznek, de ha teljesen megoldhatatlan ez a lépés, akkor sincs semmi gond – a slow food mozgalomnak nem a tökéletesség, hanem az igyekezet a lényege, és az apró változások is nagy különbséget tudnak tenni, ha kitartóan követjük őket.
Ha termeszteni nem is tudunk mi magunk, a főzést mindenképp érdemes minél többször otthon megoldani az állandó ételrendelés helyett. Egyrészt azért, mert az eldobható elviteles dobozok nem fenntarthatóak környezetvédelmi szempontból, másrészt azért, mert amikor magunknak főzünk, esélyünk nyílik „megismerni” a fogást, a pontos összetételét, és az elkészítési módját is. Ugyancsak könnyebb így megbizonyosodni róla, hogy az elfogyasztott étel minél természetesebb alapanyagokból fog készülni, és etikus, fenntartható módon kerül majd a tányérunkra. Ha magunknak főzünk, úgy a helyi ételek és szokások megtartásához is jobban hozzájárulunk, és generációkon át megőrizhetünk a féltett családi recepteket. Nem utolsó sorban, az otthon főzés a választott alapanyagoktól függően pénztárcakímélő megoldás lehet, és remek programként is szolgálhat, így tökéletesen beleillik a slow food mozgalom filozófiájába, ami szerint az étel egy kapcsolódási pont, mellyel közösséget építhetünk.
Ezek az aspektusok mind-mind hozzájárulnak ahhoz, hogy a slow food mozgalom szellemében az étkezést egy etikus, fenntartható, tudatos és élvezetes tevékenységként tudjuk megélni ahelyett, hogy elvégezendő teendőként tekintünk rá. Ez a gyakorlat nem csupán a helyi vállalkozásoknak, közösségeknek és a bolygónak tesz jót, hanem az egyénnek is: ha odafigyelünk, hogy természetes és tápanyagokban dús ételeket fogyasszunk, jótékony élettani hatásokat fogunk megfigyelni. A tudatos fogyasztás és a gyakori otthon főzés pedig a pénztárcánkat is kímélheti hosszú távon. Végezetül érdekesség kiemelni, hogy a slow food ma már kiterjed az életünk egyéb területeire is, így „lelassíthatjuk” a munkavégzésünket, a tanulást és oktatást, az utazásainkat, sőt, a gyermeknevelést és a magánéletünket is.