Az energia tanúsítvány és a napelem is szóba került főzés közben

Sosem kedveltem igazán a gyorsételeket. Persze az ízük (köszönhetően a rengeteg ízfokozónak) nem rossz. De belegondolva abba, hogy miből és hogyan készülnek, valahogy soha nem tudtam teljesen jó szájízzel fogyasztani ilyesmit. És különben is: imádok főzni, úgyhogy nagyon szimpatikus számomra a slow food mozgalom, ami arra helyezi a hangsúlyt, hogy minél jobb alapanyagokból, és minél körültekintőbben elkészített ételeket fogyasszunk. Ezzel ráadásul nem csak a szervezetünknek tehetünk jót, hanem a főzés remek közös program lehet például egy párkapcsolatban is. Ameddig készül az étel, addig pedig remekül lehet beszélgetni akár olyan témákról is, mint az energia tanúsítvány és a napelem kapcsolata.

Ez a téma konkrétan a legutóbbi főzőcskézésünk során merült fel. Ugyanis napelemes rendszer kiépítését tervezzük, az egyik ismerősünk pedig felhívta rá a figyelmünket, hogy a rendszer telepítése után ne felejtsük el megújítani a házunk energia tanúsítványát. A tanúsítvány megújításához, illetve az ezzel kapcsolatos tájékozódáshoz egy weboldalt is ajánlott, az e-tanusitas.eu-t.

Mi is az az energia tanúsítvány?

Az e-tanusitas.eu weboldal segítségével alaposan tájékozódhatunk arról, hogy pontosan mi is az az energia tanúsítvány. Továbbá megtudhatjuk azt is, hogy milyen helyzetekben lehet szükségünk erre a dokumentumra. Tájékozódhatunk arról, hogy alapvetően meddig érvényes egy ilyen tanúsítvány. És számos további ezzel kapcsolatos fontos kérdésre is választ kaphatunk. A weboldal tájékoztatói jól olvasható, ezáltal pedig könnyen befogadható stílusban íródtak, vagyis bárki könnyen megértheti őket, mindenféle szakértelem vagy előzetes tudás nélkül.

Ahogyan az a weblapról kiderül, az energia tanúsítvány azt mutatja meg, hogy egy ingatlan hogyan felel meg bizonyos energetikai elvárásoknak. Azt is megtudhatjuk, hogy egy ilyen dokumentum alapvetően 10 évig érvényes, utána viszont elévül, tehát meg kell újítani. Ezen kívül weblap felhívja a figyelmet arra is, hogy egy ilyen tanúsítvány mindig az aktuális állapotokat mutatja. Tehát abban az esetben, ha történik valamilyen energetikai szempontból jelentős változás az ingatlan állapotában, akkor új tanúsítványt kell igényelni, amely az új helyzetnek megfelelő eredményeket mutatja. Az e-tanusitas.eu segítséget nyújt abban is, hogy mi számíthat ilyen jellegű változásnak. Így megtudtuk az oldalról, hogy pl. egy napelemes rendszer kiépítése vagy az ingatlan szigetelése olyan változás, amely komolyan befolyásolja az energetikai helyzetet.

Az e-tanusitas.eu-ról kiderül az is, hogy miért nagyon fontos, hogy mindig legyen érvényes energetikai tanúsítványunk. Vagyis tájékoztatást kapunk arról, hogy ingatlaneladás esetén pl. egy jobb eredményeket mutató energetikai tanúsítvánnyal magasabb eladási árat határozhatunk meg. Illetve bizonyos pályázatok szempontjából sem mindegy, hogy mi szerepel a tanúsítványban.

Így igényelhetsz energetikai tanúsítványt gyorsan és egyszerűen

A kiváló minőségű tájékoztatás mellett az e-tanusitas.eu konkrét segítséget is tud nyújtani energia tanúsítvány igénylésében. Csapatuk ugyanis vállalja ilyen dokumentumok elkészítését a személyes helyszíni felméréstől egészen a kész dokumentum postázásáig. Vagyis segítségükkel gyorsan és egyszerűen juthatunk hozzá ehhez a dokumentumhoz, ráadásul minden szükséges lépést el tudunk végeztetni egy helyen. Az egész folyamatban pedig mindössze annyi dolgunk van, hogy felvesszük a kapcsolatot a céggel, és otthon tartózkodunk a helyszíni felmérés előre egyeztetett időpontjában.

A tanúsítás menetéről és költségeiről, valamint a kész tanúsítványokról minden szükséges információt megtalálhatunk a weboldalon.

Ez a blog pedig számos kérdésedet megválaszolhatja

Ha pedig mélyebben érdekel minket az ingatlanok energetikai helyzete vagy az energia tanúsítványhoz kapcsolódó bonyolultabb kérdésekben, érdekességekben is elmerülnénk, olvasgathatjuk az e-tanusitas.eu blogját is, ahol számos érdekes cikket találhatunk.

Ha tehát érdekel titeket ez a téma, mindenképpen keressetek rá az e-tanusitas.eu weboldalra, és informálódjatok. Az esetleges megvitatandó dolgokat szerintem valami szuper recept közös elkészítése közben lehet a legjobban megbeszélni 😉