Ők nem lassan érkeznek, mint mobil gumiszerviz, az biztos

Egyre több hely nyílik a slow food jegyében – vagy csak kiismertek az algoritmusok, és dobálják be elém a jobbnál jobb vendéglátóhelyeket?! Nem tudom, mindenesetre jó látni, hogy mennyi lehetőséget rejt ez az irány. Mivel lassacskán az esküvő is tervben van nálunk, már azon is elkezdtünk gondolkozni, hogy mi lenne, ha egy aprócska „green wedding” lenne a szerelmünk záloga, ugyanis mindkettőnkhöz közel áll ez a természetközeli, tudatosabbnak mondható életmód. Van is egy pár étterem, fogadó, szálláshely, amit kinéztünk magunknak, és felírtuk a listára – sokáig viszont nem agyalhatunk, muszáj velük legalább egy próbát tenni, vagy legalább felvenni a kapcsolatot az adott helyekkel… Az esküvő iparága ugyanis maga az őrület, valószínűleg még a slow food jegyében működő vendéglátóhelyek esetén is, és érdemes minél hamarabb lecsapni a jó helyekre. Utálom, hogy ez az egész tulajdonképpen versenyfutás az idővel, de hátha ez a „slow-dolog” fog minket elvinni a legkomfortosabb opcióhoz… Igyekszünk nem rágörcsölni a dologra, és úgy felfogni, hogy csak szeretnénk felfedezni a legjobb slow food-helyeket.

Csak bízni tudunk benne, hogy defektjavításra nem lesz szükség, mint a barátainknál. Épp hasonló célból indultak útnak, amikor a Lacigumi segítségére kellett hagyatkozniuk. Ők egy mobil gumiszerviz – korábban nem is hallottam hasonlóról, de érdekesnek tűnt az elmondottak alapján, úgyhogy rájuk is kerestem a neten. A lacigumi.hu-n megtudtam, hogy nemcsak a defektjavítás tartozik a profiljukba, hanem flották gumicseréjét is vállalják előre egyeztetett helyszínen és időpontban. Defekt esetén pedig S. O. S. szolgáltatást nyújtanak, nagyjából fél órán belülre tudják ígérni a kiszállást Budapesten és Pest megyében. A barátaink esetében legalábbis így történt, és szerencsére minden rendben ment. Csak felhívták a Lacigumit, ők pedig jöttek is, amint tudtak. Szervizkocsijukban ott volt minden szerszám és alkatrész, ami egy ilyen helyzetben kellhet, ráadásul végül cserére nem is volt szükség, így egy javítás történt a helyszínen. Azt mesélték, hogy összességében egy igen korrekt ár-érték arányú munkát tettek le a Lacigumisok, pláne, hogy a költségekben benne volt a sürgős helyszíni kiszállás is. Jó tudni, hogy van megoldás akkor is, ha nem értünk a gumikhoz (bár akkor is érdemes mindent inkább szakemberre bízni). Ha szeretnénk elkerülni az autómentést, ott a Lacigumi.

A mobil gumicsere egyébként is egy remek találmánynak hangzik. Szerintem nem vagyok egyedül azzal, hogy amit csak tudok, szeretek könnyebbé és egyszerűbbé tenni – így van ez a kötelező gumicserével is. Ha házhoz tudnak jönni hozzám, miért is ingáznék? A legjobb, hogy komplett flottákat is vállalni tudnak, így az lesz a következő, hogy a munkahelyemen is bedobom a dolgot. A Lacigumi csapatának köszönhetően kényelmesen és egyszerűen gondoskodhatunk abroncsainkról, és még vagyonokat sem kell kifizetnünk ezért cserébe. A mennyiségi kedvezményekre külön fel szeretném hívni a figyelmet, szóval akár a családon belül is érdemes lehet azonos időpontra megbeszélni a gumicserét – de minden fontos részlet megtalálható a honlapon, mindenképpen itt érdemes kezdeni az informálódást.

Szerintem pontosan ilyen egy transzparens, profi cég, mint a Lacigumi – sokan vehetnének róluk példát.

A defektjavítás nem jelent komoly kihívást a Lacigumi szakavatott és tapasztalt csapatának, ezért bátran keresd őket, ha sürgős gumicserére vagy -javításra szorul járgányod. A lacigumi.hu felületen nemcsak vészhelyzet esetére találhatsz lehetséges megoldásokra, ezért felelős autótulajdonosként mindenképpen ajánlom megtekintésre az oldalt. A Lacigumival magabiztosan állhatsz a kihívások elé, segítségükkel gumiabroncsaid állapota kifogástalan lesz.

defektjavítás