HabVero - Budapest Breakfast Tour összefoglaló

breakfastBreakslowbudapestBudapest Breakfast TourélménybeszámolóHabVerovendégposzt

A Budapest Breakfast Tour-nak április 28-án vége lett, de mai napig érkeznek a kedves visszajelzések, hogy mennyire szerettétek. ♥ Dér Veronika, a HabVero blog szerzője is teljesítette a túrát, ráadásul saját blogján minden állomásról beszámolót is írt. Vero még arra is vette a fáradtságot, hogy összefoglalja nekünk a Budapest Breakfast Tour-os élményeit, így ez most az Ő vengégposztja. :)

Amikor a barátnőmmel, akivel mindig is imádtunk együtt reggelizni, megláttuk a Breakslow oldalán a Budapest Breakfast Tour nevű kihívást, rögtön tudtuk, hogy ezt Nekünk találták ki. Ennek a reggeli túrának az volt a lényege, hogy kilenc, előre megadott reggelizőhelyre el kellett látogatni, reggelizni egyet (vagyis pontosabban kilencet :D ) és szorgosan gyűjteni a pecséteket, hiszen akinek sikerült április 28-ig teljesíteni a kihívást, az a túra végén visszatérhetett az egyik, általa választott, reggelizőhelyre egy ajándék reggelire.

 

Térjünk vissza október 28-ra, amikor is kezdetét vette ez az izgalmas budapesti reggeli túra!
A barátnőmmel az Instagramról értesültünk először a tourról, számunkra nem is volt kérdés, hogy belevágjunk-e, hiszen mindig is imádtunk új helyeket felfedezni, ráadásul a blogomon van egy olyan kategória, ahol számomra kedves cukrászdákat, reggelizőhelyeket mutatok be, így ez egy tökéletes alkalomnak bizonyult arra, hogy a túrával kapcsolatos tapasztalatainkat megosszam ott is állomásról-állomásra.

 

Így hát november 9-én mi is nekivágtunk a túrának. Úgy döntöttünk, hogy először azokra a helyekre fogunk ellátogatni, ahol azelőtt egyikünk sem volt még (ez később végül megdőlt). Így esett a választásunk első állomásként a Kelet Kávézó és Galériára. Budán, a Gárdonyi tér közelében található ez a reggelizőhely, ahol különleges, keleti ízvilágú reggelikkel várnak minket, mint például a keleti fűszerezésű szendvicsek, omlettek és mártogatós tálak. A helyen a falakat végig könyvespolcok borítják, roskadásig tele könyvekkel, ahonnan bátran választhatunk egy izgalmas regényt a reggelink mellé.

 

posts/2017/dervero-b.../dervero-kelet-2.jpg

 

A második állomásunk a Libertébe vezetett, ami a Szabadság tér közelében található. Gyönyörűen berendezett kávéház, aminek a francia nagypolgári stílusa rögtön elvarázsolt! Az isteni reggelik mellett, mint például az avokádó- és az erdei gyümölcsös frenchtoast, lehetőség van náluk ebédelni és vacsorázni is.

 

posts/2017/dervero-b...ervero-liberte-1.jpg

 

A harmadik hely, amit meglátogattunk, a budai Törökméz volt. Aranyos személyzetük van és az étlapjukon sokféle finom reggeli közül válogathatunk, mint például a lazacos tükörtojás vagy a bundáskenyér, de a napi ajánlataikban mindig szerepelnek finom házi sütemények, és az ínyencek a sajt- és sonkapultjukban található különleges finomságokból is válogathatnak. A nyáron árnyas teraszukat akár télen is élvezhetjük, hiszen a hidegebb hónapokban fűtik.

 

posts/2017/dervero-b...rvero-torokmez-2.jpg

 

A negyedik reggelizőhely a belvárosi Szimply volt, ami a külföldiek körében (is) egy elég felkapott helynek számít, hiszen januárban a New York Times is ajánlotta őket. Az étlapjuk havonta változik, de mindig találunk rajta egyaránt édes és sós fogásokat is, amik nem csak nagyon stílusosan vannak tálalva, de egészségesek is. A hely nagyon pici, így megeshet, hogy várni kell az asztalra.

 

posts/2017/dervero-b...ervero-szimply-1.jpg

 

Az ötödik pecsétünket az Á la Maison Grandban gyűjtöttük be, ami egy francia stílusú reggelizőhely a belváros szívében. Az étlapjukon nagyon széles választékot találunk, sós és édes reggeliket egyaránt. Kedvencem náluk a lazacos gofri és a Croque Madame/Monsieur lazaccal. Érdemes foglalásra érkezni, mert mindig tele van emberekkel ez az - egyébként tágas - reggelizőhely.

 

posts/2017/dervero-b...vero-alamaison-1.jpg

 

A hatodik állomás a Gozsdu udvarban található Spíler volt, ami inkább híresebb a koktéljairól, mintsem a reggelikről, így már nagyon kíváncsiak voltunk, hogy reggelikben is olyan jók-e, mint az éjszakai életben, de nem kellett csalódnunk, nagyon finomat ettünk náluk. Tavasszal-nyáron már a napsütötte teraszukon élvezhetjük a finom fogásaikat, mint például az isteni nutellás-banános gofrit vagy a lazacos-tojásos croissant.

 

posts/2017/dervero-b...dervero-spiler-3.jpg

 

A hetedik hely, ahová ellátogattunk, a Zoska Reggliző Kávézó volt, ami egy aranyos reggelizőhely az Astoria közelében. Egész napos reggelivel várnak. A kínálatuk között találunk különböző szendvicseket, bundáskenyeret, amerikai palacsintát, zabkását, mártogatós tálakat és még sorolhatnám... Mindig sokan vannak náluk, így előfordulhat, hogy az asztalra várnunk kell.

 

posts/2017/dervero-b.../dervero-zoska-3.jpg

 

A nyolcadik reggelinket a budai Café Flore Matin et Soir-ban fogyasztottuk el, ahol a mindig mosolygós Flore, a tulajdonos fogadott minket. Ezen a cuki, francia stílusú reggelizőhelyen a reggeli kávénk helyett akár minőségi francia pezsgőt is kortyolgathatunk. A Croque Mademoiselle isteni finom náluk, de az újdonsült hűtőpultjukban már elviteles finomságokat, sütiket, szendvicseket, salátákat is találunk.

 

posts/2017/dervero-b...vero-cafeflore-1.jpg

 

Az utolsó, kilencedik pecsétünket az elegáns budai Villa Bagatelle-ben gyűjtöttük be. A helyre belépve az embernek olyan érzése támad, mintha egy előkelő barátja gyönyörű otthonába térne be reggelizni. Nyáron akár a kertben "piknikezve" vagy akár a napos teraszon is elfogyaszthatjuk a finom villás reggelinket, legyen az egy bundáskenyér vagy éppen egy pezsgős reggeli füstölt lazaccal.

 

posts/2017/dervero-b...villabagatelle-1.jpg

 

A túrát óriási élmény volt teljesíteni, hiszen olyan reggelizőhelyekkel ismerkedtünk meg, ahová ezentúl rendszeresen vissza fogunk térni. Tudjátok mi a legjobb ebben a Breakslow mozgalomban? Az, hogy a rohanós hétköznapokba beiktatsz egy-egy olyan reggelt, amikor ráérősen, a barátnőddel, barátoddal, anyukáddal elfogyasztasz egy finom reggelit egy barátságos reggelizőhelyen és kiélvezed a pillanatot, a finom falatokat, a jó társaságot - ezzel is feltöltődve a hét további kihívásaira.